"Akárhol is vagy, légy ott teljesen"
/Eckhart Tolle/
Afrika, pontosabban Dél-Afrika, s az országon belül Fokváros örökre beköltözött a szívembe.
Többekkel beszéltem, akik szintén voltak olyan szerencsések némi időt azon a csodás helyen eltölteni. Valamennyiüket rabul ejtette a lenyűgöző táj, az emberek sokfélesége, a sajátos kultúra és a szavakkal le nem írható levegő.
A lelkem visszavágyik a szabadság földjére, mert nekem Cape Town a sehol máshol nem tapasztalt szabadságot jelenti most már mindörökre.
Sok nagymányoki él szülőföldjétől távol. Szerettem volna, ha elmesélik, miért is választottak új hazát hosszabb vagy rövidebb időre. A fent említett személyes ok miatt kértem fel elsőként Emy Mathews-t azaz Till Emőkét egy kis beszámolóra arról, hogy milyen az élet a nagyvilágban, hogy érzi magát Fokvárosban, ahol végül is letelepedett.

Emy Mathews azaz Till Emőke
- Mikor kerekedtél fel Nagymányokról és indultál a nagyvilágba?- 1999-ben hagytam el Nagymányokot. Először Skóciába mentem, West Linton-ba, ami Glasgow és Edinburgh között található.
Au-pair voltam, három kislányra vigyáztam, miközben az Anniesland Collage-ben angolt tanultam. Nyelvtudás nélkül hagytam el Magyarországot, ami az első hónapokban megnehezítette az életemet, ám szerencsére elég gyorsan sikerült elsajátítani a nyelvet, s középfokú nyelvvizsgát tettem. Két évet töltöttem Skóciában. Elég sokat utazgattam, főleg az ország északi részén, különösen a Skye sziget tetszett. Az egész táj csupa dráma, szinte látni lehetett Macbeth három boszorkányát a kihalt, komor hegyek tövében.
Skócia nagyon fontos mérföldkő volt az életemben. Itt nyílt ki számomra a világ.
West Linton
West Linton
- És többé be sem csukódott. A szárazföldről vízre szálltál.
- Igen. 2001-ben hajóra szálltam. A Princess Cruises-nak dolgoztam három évig, három hajón, a Regal Princessen, a Royal Princessen és a Dawn Princessen. A kedvencem a Royal Princess volt, ami egy kisebb luxushajó. Az első szerződésemet Szingapúrban kezdtem. Végighajóztuk Ázsiát és tovább, hogy végül Alaszkában kössünk ki.
Mind a három szerződésemmel nagyon szerencsés voltam, hisz rengeteg földrészt sikerült bejárnom, többek között a Földközi-tenger vidékét, a karibi térséget, Dél-Amerikát, Észak-Amerikát, Ázsiát.
Mind a három szerződésemmel nagyon szerencsés voltam, hisz rengeteg földrészt sikerült bejárnom, többek között a Földközi-tenger vidékét, a karibi térséget, Dél-Amerikát, Észak-Amerikát, Ázsiát.
Royal Princess
- Mi volt a feladatod a hajón?
- Az étteremben voltam pincér, ami nagyon nehéz munka volt, de jól megfizették. Rengeteg külföldivel dolgoztam együtt, sokat tanultam a különböző kultúrákról, szokásokról. A hajós élettől pedig fegyelmet és szívósságot. Egyetlen percét sem bántam meg, mindenkinek csak ajánlani tudom, pedig igen keményen helyt kellett állnunk. Sokat dolgoztunk szabadnap nélkül, illetve a szabadnap azt jelentette, hogy nem kellett ténykednünk ebédidőben az étteremben. A hajók öt-hatcsillagos szolgáltatást nyújtanak a vendégeknek. Számtalan szabályt kellett betartanunk, például sosem mondhattunk nemet a vendégek kéréseire. Egyenruha nélkül soha nem léphettünk a részlegükbe és munkaidő után tilos volt kapcsolatot tartani velük. Hozzáteszem, nem is akartunk megismerkedni velük… A legnagyobb megterhelés a fizikai mellett a lelki volt, hisz hiába vett körül sok ember, mégis egyedül éreztük magunkat, ráadásul a főnökség mindenért bennünket tett felelőssé. Ugyanakkor nagyon jó csapat jött össze a Royal Princessen, szuper volt a személyzet. Huszonhét féle nyelven beszéltünk, volt saját medencénk és bárunk, ahol különféle partikat tartottunk, s külön edzőtermet is fenntartottak a részünkre. Nagyon szerettem még, hogy szinte minden reggel más országban ébredtem fel.
- A nevedből sejthető, hogy férjhez mentél. Hol ismerkedtél meg a pároddal?
- Iannal a második szerződéskötésemkor találkoztam. Egy tengeri utazásban érdekelt cégnél dolgozik, a Tryton Travelnél. Utakat népszerűsít és értékesít. Dél-afrikai, méghozzá első generációs, a szülei Angliából telepedtek át Fokvárosba. 2003-ban határoztuk el, hogy itt, a szülővárosában fogunk mi is letelepedni. Már négyszer járt Magyarországon. Imádja Budapestet, ám főleg Nagymányokot, amit nem csodálok, mert a szüleim jobban kényeztetik, mint engem! Elég sok helyre elvittem, jártunk már a Balatonnál, Pécsett, Kőszegen, Veszprémben és Kaposváron is. Magyarul még nem nagyon beszél, de megért néhány szót, ételt és bort rendelni már tud, ami ugye nagyon fontos dolog.
Ian Mathews
- Gyermeketek nincs még?
- Egyelőre nem tervezünk babát. Mindennek eljön az ideje, a családbővítésnek is. Most egyelőre egy labrador és három tacsi ugrál körül bennünket.
- Csupán két hetet töltöttem Kaapstadt-ban. Igyekeztem csak a szépet látni mindenben. Gondolom, ott élni azért más.
- Az elején elég nehéz volt munkát találni, illetve otthonnak tekinteni a várost. Szerencsére Fokváros nagyon európai, sok különböző nemzetiség él itt.
Mint turista, sokkal jobban élveztem az ittlétet. Lakosként mindent elölről kellett kezdeni: a munkától a magánéletig, a barátokig, mindent. Néha úgy éreztem, hogy elveszek ebben. Az első év igen nehéz volt, de lassan szert tettem barátokra, elkezdtem autót vezetni, önállósodtam. A férjem nagyon sokat segített abban, hogy magamra találjak.

Cape Town látképe
V&A Waterfront nappal
Victoria&Alfred Waterfront este
- Volt szerencsém Tőrös Károllyal, a dél-afrikai úszóválogatott edzőjével találkozni, a panziótulajdonos Fárbás Józsival és feleségével Évával, no és a híres borásszal, László Gyula bácsival és feleségével jó néhány órát, napot eltölteni. Körülbelül kétezer fős magyar kolónia található Fokvárosban. Sikerült a szervezetükkel felvenni a kapcsolatot?- Találkoztam Judit Cook-kal, Kecskemét Károllyal, Kiss Lajossal, illetve más magyarokkal, de valahogy nem maradt tartós a kapcsolat. Tudom, hogy van magyar találkozó, de még egyszer sem ért el a hír, hogy hol és mikor. László Gyuláról hallottam, de eddig még nem találkoztam vele.
Ez is Fokváros
- 1997-ben Fokvárosban még volt magyar főkonzulátus. Sági Gábor főkonzul úr és felesége vendéglátását élvezhettük páratlan környezetben. Nem sokkal később a rezidenciát Nelson Mandela elnök úr vásárolta meg mostani felesége számára.
Napjainkban „csak” nagykövetség működik, az is jó messze, Pretoriában. Nem körülményes így az ügyes-bajok dolgok intézése?
Napjainkban „csak” nagykövetség működik, az is jó messze, Pretoriában. Nem körülményes így az ügyes-bajok dolgok intézése?
- A Magyar Nagykövetség rendkívül segítőkész mindenben. Nagyon megnyugtató a számomra, hogy mindig válaszolnak a legkülönfélébb kérdéseimre.
- Említetted, hogy önállósodtál, magadra találtál, jól érzed magad a bőrödben. Bizonyára van munkád is.
- Így van. Egy ideig étteremvezető voltam, ám négy éve a Hazendal szőlészetnél dolgozom PR-osként. Bort adok el, látogatom a különböző éttermeket, továbbá felkeresem az outleteket, vagyis a kiskereskedéseket, ahol a mi borainkat árulják. Ezen kívül borfesztiválokat, kóstolókat szervezek, díjakra nevezek be és még folytathatnám a sort.
Emő munka közben
- Szombaton sem pihensz…
- Akkor a saját „üzletemmel” foglalkozom. Van egy elég híres európai piac, a Neighbourhood Goods Market, ahol természetes, vegyszermentes, általában szezonális zöldségeket, gyümölcsöket, a helyi gazdák, termelők áruit lehet kapni. Friss, helyben készített ételeket, italokat, például söröket vásárolhatunk; no meg a kézműves termékek szintén kelendőek. Ezeken kívül olyan sajtokhoz, borokhoz, sőt kacsákhoz, nyulakhoz lehet hozzájutni, amit a szupermarketek nem árusítanak.
Már négy éve piacozom. Úgynevezett garázsos borokat adok el, ami azt jelenti, hogy otthon készítik (olykor valóban garázsban) a nedűket lelkes „borászok”. Legtöbbször a saját kedvtelésükre és fogyasztásukra. A lényeg a minőségen és nem a mennyiségen van; olyannyira, hogy valóban csak néhány palack kerül ki egy-egy alkotótól. Nagyon finomak, s ami még vonzó bennük az az, hogy minden bornak külön története van. Néha csalamádét is szoktam készíteni, ez nagyon ízlik az embereknek.
Te is tapasztaltad, hogy a Piacnak szuper a légköre, élőzene-evés-ivás-mulatozás jellemzi.

- Hol pihened ki magad? Merre található az otthonotok?
- Négy és fél évig laktunk a Table View-n. A közelmúltban költöztünk vidékre, közel az óceánhoz, Grabouw-ra. Mindig is vidéken szerettünk volna élni, most végre sikerült. Az erdő és a tavak nagyon hiányoztak nekem. A keleti parton vagyunk, hetven kilométerre Fokvárostól, ami itt nem nagy távolság.
Gyönyörű a hely, a házunk hegyekkel van körülvéve, gyümölcsösök, szőlőültetvények közt található. A kilátás valami csoda.
Gyönyörű a hely, a házunk hegyekkel van körülvéve, gyümölcsösök, szőlőültetvények közt található. A kilátás valami csoda.
Grabouw
Lazításhoz készülődés
Lazítás
A rákokat is mind megették
- Sajnos nem voltam otthon már négy éve, de anyukám kétszer, apukám egyszer, és a nővéremék is kint voltak meglátogatni azóta.
Nagyon jó vendégeket fogadni és körülvezetni őket Fokvároson.
Mivel sok a látogatónk, elég sokszor voltam az Asztal hegységen (Table Mountain); a Robin szigeten (Robin Island), ahol Nelson Mandela raboskodott; a Jóreménység foknál (Cape of Good Hope);
az Akváriumban (Two Oceans Aquarium).
Kirándulni Kirstenboschba szoktunk, egy gyönyörű botanikus kertbe (Kirstenbosch Botanical Gardens). Itt sűrűn rendeznek koncerteket és piknikezni is lehet.
Fokváros azért is különleges, mert nagyjából harminc kilométerenként változik a mikroklímája.
A keleti part dombos, hegyes, sziklás, dús növényzet takarja. Ezzel szemben a nyugati part olyan, mint a szavanna – mindez egy városon belül.
Ezek mind nagyon szép turistalátványosságok, de ami igazán érdekes, az az igazi afrikai élet. Ezt a Township-en, vagyis a külterületek felkeresésével tudjuk megtapasztalni. Van egy szervezett túra, ami bevisz az igazi afrikai részekre, ahova másként nem igazán lehet bejutni nekünk. Az ott élőkkel lehet enni-inni, a saját erjesztésű sörüket is meg lehet kóstolni. Elvisznek a gyógyítók rendelőjébe, ahol különböző növények, állatok száradnak, hogy csak a legérdekesebbeket említsem. Valamennyire betekintést nyerhetünk az őslakosok életébe.
- Amikor mi kint voltunk, a látnivalókon kívül a szinte tökéletes tisztaságon is megdöbbentünk. Egyetlen cigarettacsikket, egy fecni papírt sem láttunk az utcákon, tereken. No és a közbiztonság is jónak volt mondható.
Nagyon jó vendégeket fogadni és körülvezetni őket Fokvároson.
Mivel sok a látogatónk, elég sokszor voltam az Asztal hegységen (Table Mountain); a Robin szigeten (Robin Island), ahol Nelson Mandela raboskodott; a Jóreménység foknál (Cape of Good Hope);
A Jóreménység fok
A Két Óceán Aquariumban
Ez még mindig az Akvárium
... és ez is
az Akváriumban (Two Oceans Aquarium).
Kirándulni Kirstenboschba szoktunk, egy gyönyörű botanikus kertbe (Kirstenbosch Botanical Gardens). Itt sűrűn rendeznek koncerteket és piknikezni is lehet.
A botanikus kert
Kirstenbosch ilyen szép rendezett...
... és ilyen gyönyörű virágok várják a látogatókat
A keleti part dombos, hegyes, sziklás, dús növényzet takarja. Ezzel szemben a nyugati part olyan, mint a szavanna – mindez egy városon belül.
Ezek mind nagyon szép turistalátványosságok, de ami igazán érdekes, az az igazi afrikai élet. Ezt a Township-en, vagyis a külterületek felkeresésével tudjuk megtapasztalni. Van egy szervezett túra, ami bevisz az igazi afrikai részekre, ahova másként nem igazán lehet bejutni nekünk. Az ott élőkkel lehet enni-inni, a saját erjesztésű sörüket is meg lehet kóstolni. Elvisznek a gyógyítók rendelőjébe, ahol különböző növények, állatok száradnak, hogy csak a legérdekesebbeket említsem. Valamennyire betekintést nyerhetünk az őslakosok életébe.
Étteremben
Portré
- Amikor mi kint voltunk, a látnivalókon kívül a szinte tökéletes tisztaságon is megdöbbentünk. Egyetlen cigarettacsikket, egy fecni papírt sem láttunk az utcákon, tereken. No és a közbiztonság is jónak volt mondható.
- A város gazdag részein és a középosztály lakta negyedeiben nagyon szuper, de más területeken vannak gondok. Főként télen nem tud az eső elfolyni a lefolyókba öntött szemét miatt.
Személy szerint nincsenek rossz tapasztalataim a közbiztonsággal kapcsolatban. Tény, hogy óvatosnak kell lenni. Ha éjszaka vezetsz, mindig legyen nálad a mobilod, mindig legyen elég benzin a tankban, válogasd meg az útvonalat, ne vegyél fel stopost és néha ne állj meg a pirosnál, ha olyan helyen jársz. Ezek szükséges óvintézkedések, de nem olyan rossz a helyzet, ahogy lefestik külföldön. Végeredményben minden országnak megvan a maga árnyoldala.

- Bizony, meg.
Emő, úgy látom, a szívedet már nemcsak a férjed, de Fokváros is elrabolta. Maradt azért egy kis hely Magyarországnak, Nagymányoknak?
Emő, úgy látom, a szívedet már nemcsak a férjed, de Fokváros is elrabolta. Maradt azért egy kis hely Magyarországnak, Nagymányoknak?
- Most már, lassan hét éve, otthonomnak tekintem Fokvárost. Nem tudnám már elképzelni az életemet Magyarországon. De a könnyem mindig kicsordul, amikor a repülőről meglátom az országot. A szívem elszorul, ha magyar zenét hallok, magyar vonatkozású képet látok.
A szülőföldem mindig a szívemben marad, mi több, amióta külföldön élek, elég hazafias lettem: senki nem mondhat semmi rosszat az országomról, csak én, persze…
Nagyon örültem, amikor a weboldaladon Koncz Zsuzsára, Hobóra és a többi magyar előadóra leltem.
Eléggé ki vagyok éhezve a magyar irodalomra, zenére, könyvekre, bár a szüleim mindig ellátnak Szepes Mária regényeivel, illetve verseskötetekkel.
Sok magyar ételt készítek. Van Erős Pistám, piros paprikám, gulyáskrémem. Mindenki imádta eddig, amit főztem!

- Köszönöm, hogy meséltél a külföldön töltött életedről.
Látjuk, hogy egy nagymányoki a jég hátán, pontosabban a Table Mountain hátán is megél. Mit tanácsolsz, érdemes másnak is útnak indulni és a nagyvilágon belül pont Fokvárosba utazni és esetleg ott új életet kezdeni?

- Rengeteg helyet bejártam már, Skóciától kezdve Alaszkáig. Dél-Afrikában voltam már Port Elisabeth-ben, Durban-ben, Johannesburgban, hogy csak a legismertebbeket említsem, de Cape Town a legcsodálatosabb mind közül.
Gyönyörű és szabad, sok lehetőséggel.
Mindenkinek ajánlom, a legjobb hely a nagyvilágban egy nagymányokinak!
Gyönyörű és szabad, sok lehetőséggel.
Szőlőültetvény - Tokai negyed, Cape Town
Erdőrészlet Tokai-ban
Ez is Tokai
Tokai, Tokai
Fokvárosi részlet nappal
Mindenkinek ajánlom, a legjobb hely a nagyvilágban egy nagymányokinak!
A varázslatos Fokváros éjjel
V. Gänszler Beáta
(Képek: Till Emőke, Google, az internet turisztikai oldalai )